HARMINC ÉVE - OKTÓBER 23-ÁN

2019.10.23

A

Szerző: Király Zoltán

1989 kora őszétől az utolsó „szocialista rendi” országgyűlésünkben már beindult, a korábbi időszakhoz viszonyítva, a törvénygyár. Az 1988 nyarán –tizennégy képviselőtársammal együtt- benyújtott „demokrácia csomagterv”, az azt akkor ősszel kibontó parlamenti vita a politikai intézményrendszer reformjáról, majd az 1989-es kerekasztal-tárgyalások alapján, után, megszülettek sorra a rendszerváltó törvények. A köztársasági elnöki jogintézményről, az Alkotmánybíróságról, az Állami Számvevőszékről, az egyesülési és gyülekezési törvényről…etc. No meg az Alkotmány módosítása:

Magyarország – Köztársaság. Kikiáltása az 1956-os forradalom emléknapján október23-án következett el . Szűrös Mátyás, az országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök „cselekedte” meg ezt a parlamenti erkélyről, ugyanazon a napon, amikor Nagy Imre miniszterelnök szólt 1956 ugyanezen napján  az összesereglett tüntetőkhöz. Harminchárom esztendővel később én is ott álltam, szemben az erkéllyel, a Kossuth-tér közepén, százezernyi polgártársammal együtt. Felemelő érzés volt. (Közbevetőleg: a Magyar Nemzet tegnapi, 2019.október 22-ei lapszáma címoldalán emlékezik a köztársaság kikiáltására, „…ezt az átmenetileg a köztársasági elnöki teendőket is ellátó Szűrös Mátyás, azOrszággyűlés elnöke tette meg a Kossuth-téren összegyűlt tízezer ember ovációjától kísérve.” Már most, ami azt illeti, akik ott voltunk, igazolhatjuk, hogy sokszor tízezren voltunk ott – ünnepelni. S a lap által közölt fotó- MTI/Manek Attila – is ezt igazolja.)Az akkori Mai Nap – Szabó Illés tollából- így tudósított erről az eseményről.

„Amikor Szűrös Mátyás bejelenti, hogy  >>Magyar Köztársaság>>, elementáris erővel tör ki a lelkesedés. A tapsvihar végigzúdul a téren. Hömpölyögve vágódik a falaknak, majd visszahull a százezer magyarra. Ide-oda pattog, zúg, kalapál, majd önön ritmusára talál. Vastaps. Percekig tartó, megállíthatatlan. Ováció fogadja a szónok többi bejelentését is. Nagy érzés lehet ilyenkor szónoknak lenni. A szép és okos beszéd után fölcsendülő Himnusz pedig végképp összekovácsolja a megjelenteket. Vigyázzban áll mindenki, és énekli a magyarok bús-keserves, szomorú dalát. Megindító. Rövid volt az ünnepség, annál tömörebb, lényegre törőbb. Vége. El lehet menni, oszlani is kezd a nép, hanem ott, a lépcső körül még várnak valamire. Valaminek itt még történnie kell. Nem mozdulnak. Múlatják az időt. Eléneklik a Szózatot, a Kossuth-nótát. Aztán még mindig nem mozdulnak. Látszik, ott történik valami. Gomolyog a nép, jobbra-balra hullámzik.

Aláírásgyűjtők tömegében 1989. október 23-án a Kossuth-téren. Foto: MTI

Az emberáradat közepén őszes fiatalember fuldoklik. Király Zoltán képviselő. Fiatalok veszik körül, majdhogynem gyerekek. Ünneplik, dicsőítik, mintha világhíres popsztár lenne. Papírokat nyújtogatnak felé, írna alá. A képviselőt három vagy négy ember vigyázza. Testükkel óvnák, tartanák távol a tömeg fojtogató szeretetétől. Király Zoltán sápadt, levegő után kapkod, de azért mosolyog. Amikor képes kezét mozdítani, integet. Testőrei tekintetében riadalom és rettenet. Nekik nem az a dolguk, hogy híveket szerezzenek. Egyikük-másikuk időnként ráordít a szeretettől aléltan lelkesedő ifjakra, hogy „Levegőt!”

Aztán lezúdul az embergyűrű a lépcsőn, többen sikoltoznak. Ha itt valaki elesik, az nem kel fel többé. De nincs baj, sikerül a képviselőt megóvni, senki sem kerül a taposó talpak alá. Király Zoltánt bemenekítik a Parlament egyik oldalsó kapuján. A képviselő visszaint a srácoknak, majd eltűnik az ajtó mögött. A védelmét vállalók tekintetében óriási megkönnyebbülés. Néznek a kapu mögé, homlokukat törlik. Sikerült.”

Nos, a tudósításból is kitetszik: felemelő érzés volt ott lenni, akkor. A magam számára pedig – félelmetesen nagyszerű.

S csak két kiegészítést mindezekhez. 1/ Sem akkor, sem előtte, sem utólag, szóval soha nem volt testőröm/testőreim. Akik akkor védtek „..a tömeg fojtogató szeretetétől”, nos, ők önkéntesen tették ezt, hiszen nem is ismertem őket. Ám három évtizedes távlatból is: köszönöm segítő közreműködésüket.

2/S miközben mindezek az események zajlottak, a hitvesem – akkor még csak vágyfogantatású Marci és Máté fiam édesanyja – ott várt a Kossuth-téri metró kijáratánál, mert ide beszéltük meg a találkozót az ünnepség végére, s fogalma sem volt, hogy hol is vagyok, órák óta. Mert nem ezt szokta meg tőlem. No de ott, akkor, olyan körülmények között, hogyan is üzenhettem volna.

A mobiltelefon „forradalma” még nem ért el bennünket.

0
0
0
Close Menu