A cím nyílván magyarázatra szorul. A honfoglalás még felfogható az olvasó számára, végtére is az iskolában,  történelemórákon olvasott, tanult róla ezt azt, cikkeket, irodalmi műveket, sokan tán’ történészi szakcikkeket is olvastak róla,  ez utóbbiak tán’ vitatkoztak is a kettős honfoglalás László Gyula által közölt nagyszerű elméletével, ám – csak Feszty Árpád  monumentális festménye (Ópusztaszer) adott számomra eddig amolyan vizuális élményt is a Honfoglalás, a Kárpát-medencébe való bejövetel, hogy úgy mondjam, amolyan lehetséges-valóságos képéről.  Nagyszerű alkotás, nagyszerű látvány. (Tudom, láttam, kétszer is Ópusztaszeren.) Mégsem az, ugyanaz, mint amit  – 2019. augusztus 17-én – átélhettem Bugacon, a Kurultáj „Ősök Napja”program keretében. ÉLŐBEN!

 

HONFOGLALÁS ÉLŐBEN

2019.09.10

A

Szerző: Király Zoltán

Az előtörténetet nem hozva: 1977. július 6-án  debütáltam, az általam „kikövetelt” Bács-kiskun megyei „Fiatalok órája” c. televíziós műsorban,amelynek helyszíne Kecskemét volt.  Élő adás. (Csak a barátom emlékére: Déri János volt a műsorvezető, én pedig az egyik riporter.) Ami azt illeti, számomra azért nem volt semmi egy élő adásban kezdeni a televíziós pályafutásomat. Ott álltam egy lépcsőn a kecskeméti Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központ aulájának egyik első emeleti lépcsőjén, s közölték: ha kigyullad a piros lámpa, az engem vevő kamerán, akkor kezdjem el a mondandómat. Igen ám, de előtte egy-két perccel elkezdett remegni a lábam. Te jóságos ég, mi lesz velem, ez tiszta égés lesz – gondoltam, de már nem volt visszaút. Ám abban a pillanatban, amikor kigyulladt a piros lámpa, ez a remegés eltűnt, s onnantól kezdve szinte fürödtem az élő adásban. (Azóta is az élő adás számomra az igazi szakmai megmérettetés. Még napjainkban is, amikor már persze nem én kérdezek, hanem engem kérdeznek egy televíziós, avagy egy rádiós műsorban/adásban.)

No, de vissza, Bugacra. Az előzetes programot olvasva láttam/olvastam, hogy itt, és most – ötödszöri összejövetelükkor – a magyarok Kárpát-medencei bevonulását is meg kívánják jelenítetni, bemutatni. Nem festményen, nem diafilmen és egyebekben közreadottan – hanem valóban, élőszerűen bemutatva. Nos, nagyon is kíváncsi voltam erre. Ezért is autóztam oda, Bugacra. (Ami nekem egyébiránt kiskunként, kiskunfélegyházi születésűként amolyan kiskun hazám.)

Vad Kunság - Jelenetkép a filmből (Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.)

Az „élő Honfoglalás” előtt persze szétnéztem a tájon-terepen, láttam a világ legnagyobb, a hun vezér jurtáját, nézhettem még kiállításokat, nyüzsöghettem a „honfoglalási-kereskedelmi” sokadalomban, megtekinthettem jurta-szállásokat, íjászok viadalát, lovas birkózást, agrárkutyák vadászteljesítményét, és, és, egyszerűen csak jól éreztem ott magam, még az erős napsütésben is.

S aztán fölálltam egy kisebb magaslatra, ahonnan vártam, vártam, vártam, hogy valami nagyszerű fog következni. Nos, nem csalódtam várakozásomban. Ahol álltam, némi dombnagyság tetején, már úgy kilométerről lehetett látni, a „Bejövők” elejét, s a mögöttük érkezők láncolatát is, hosszasan. S amit írásom végén majd leírok, annak megértéséhez itt mondom: a hosszú, honfoglaló magyar ember, lovas katona, lovas íjász, gyalogos köznép, előbb az un. „Küzdőtér” közepén keresztül, szinte mellettem vonult be a Kárpát-medencébe. Látványuk csoda volt, így azután szinte testközelből láthattam a Fejedelmet (Árpád vezér talán?), karján a sólyommal, őt követő katonáit, seregének javát az előőrsben, majd a köznépet gyalogosan, aztán a gyerekeket óvó amolyan kordékat, a jurták részeit vivőket – „szedd a sátorfádat” – a háziállatokat, tyúkokat, libákat szállítókat, bivalyokat, tevéket – kétpúpúakat, meg dromedárokat, no meg a rackanyájat is, egy kolompos kecske vezérletével.

S persze az utóvéd harci egységet is. Nagyszerű menet, akarom mondani bejövet volt. Még a  mai több, mint ezeréves hazánkba is, ott Bugacon.

Bensőmben mindezt élőben közvetítettem a magam számára. S látva ott egy nemtudom milyen televíziós stábot is, elgondolkodtam: ők bizonyára készítenek egy tisztes, vagy csak valamilyen tudósítást erről a több, mint ezer esztendős eseményről. Remélem jó tudósítást „csináltak” valamelyik csatorna híradójának.

Az én benső élő „közvetítésemmel” azonban, bizonyosan, nem tudnak/tudtak versenyezni/vetekedni. Mert ebben én vagyok a több/jobb. Még akkor is, avval együtt is, hogy amikor a „közvetítésem” során azt a kordét láttam, amely a magyar gyermekeket viszi, bizony elérzékenyültem. Annak ellenére, avagy inkább azért is, mert én kiskun kölökként soha nem rogytam térdre önszántamból sem földi, sem égi hatalmasságok előtt. A Nő, mint szerelem, avagy egy kisgyermek, persze az egészen más. Nos, valami ilyet éreztem meg a Magyarok bevonulásakor, s bizony egy-két másodpercre a szemem is bele könnyezett, ám végig tettem/csináltam/műveltem, belső televíziós közvetítésemet.

0
0
0
Close Menu