Szerző: Király Zoltán
Természetesen tudom, napjainkban harminc évvel vagyunk túl a rendszerváltozáson, de az alábbiak még korábban íródtak, éspedig a „négyek bandája” állampártból történő kizárása – 1988. április – apropóján. S elöljáróban még annyit: szegedi, „Délmagyaros” újságíró kollégámmal, Oláh Zoltánnal azt beszéltük meg ,hogy ő küld nekem egy „kérdéssort”, rövid, vagy tőmondatok, nevek vagy évszámok formájában, s azokra magam is röviden írjak, amit gondolok. (S ha valamelyikre nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, akkor – Passz. S még valamit: 2008-ban „csak” írott szöveg volt, 2020-ban közreadva azonban kiegészítettem fotókkal is.)
Mindenek előtt azonban az apropó, amely megalapozta a kérdezz-feleleket, s amely nem volt más, mint az állampárt „öklének” közleménye – a pártlap Népszabadság c. újság 1988. április 9-i lapszámában közreadva. Íme:
No és akkor a kérdezz-felelek, a saját archívumom alapján:
1985: választások
A szocialista demokrácia szélesítése jegyében módosított választójogi törvény (1983) kötelezővé tette a kettős jelölést, s az elvtársak ezzel ki is engedték a demokrácia szellemét a palackból. Nem hiszem, hogy számoltak a következ ménnyel, maguk és a rendszerük bukásával.
1988: az MSZMP „megszabadul”négy tagjától, köztük Király Zoltántól.
A „négyek bandája”tagjait a pártvezetés tudatosan választotta ki a gondolkodó értelmiség köréből – reformközgazdász, jogász-politológus, irodalmár, újságíró, hogy üzenjenek nekik: coki! Ám ezzel azt érték el, hogy nem csak a társadalom széles köre, de a saját párttagjaik döntő többségének egyet nem értését, haragját váltották ki, és tettre késztették őket. A négyek kizárása – hatása miatt – a rendszerváltozási folyamat forráspontja lett
Grósz Károly
Ő átmenet volt a Kádár-rendszer és a rendszerváltozást előkészítő utolsó „szocialista rendi” miniszterelnök, Németh Miklós között. Átmeneti mivoltát jelzi, hogy ugyan elfogadta az általam – még négy képviselő egyetértésével – előterjesztett javaslatot a Letelepedési Alap létrehozására, ami megakadályozta, hogy a Ceausescu-diktatúra elől menekülő romániai magyarokat ne kelljen visszatoloncolni, de ennek bejelentését jól eldugták az 1986-os költségvetés zárszámadásáról szóló parlamenti vita legvégére, a miniszteri összefoglaló utolsó bekezdéseként. Minden részleges konstruktivitása ellenére is úgy hiszem, hogy Grósz Károly egyszerűen képtelen volt fölfogni a rendszerváltás bekövetkeztét.
Pozsgay Imre
Együtt voltunk ott 1987 szeptemberében a lakiteleki sátorban, utána is sokszor találkoztam vele, még HNF-főtitkárként, azután államminiszterként. Ő a rendszerváltozás valóságos, és nem akár utólag is „csinált”alakja. Az akkor még csak sunnyogókkal, későbbi és mai „hősökkel” szemben ő valóságos résztvevője, erjesztője volt a változásnak. Nem is lett belőle sem milliárdos, sem mai politikai potentát, s megmaradt embernek a mai embertelenségben is. Mint televíziós újságíró külön tiszteltem benne, hogy akár szónokolt, akár szakmai beszédet mondott, élőszóban is „nyomdakészen” fogalmazott.
Szűrös Mátyás
Amikor 1989. október 23-án a parlamenti balkonról kikiáltotta a harmadik köztársaságot, ott álltam vele szemben, lenn a tér közepén. Több százezer emberrel együtt. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is elfelejtené azt a napot, percet, pillanatot, azt az érzést, hangulatot. Felemelő volt.
Komócsin Mihály
1985-ben ő volt „a” jelölt. Állítólag hosszú órákon át nem merték megmondani neki, hogy nem ő győzött az első fordulóban. Amikor megválasztott képviselő lettem, felkerestem a lakásán. Hellyel kínált, majd hozott egy kistányért, rajta egy szép nagy almával, mellette egy hámozó késsel. Megnéztem a kést, és beleharaptam az almába.
Választások régen
Fogalmam sincs, milyen volt, hogyan zajlott. Én egyetlen választáson vettem részt, az 1967-es tanácsin. Azért, mert akkor voltam elsőéves katona a Nyírségben, s akkor éppen árvízvédelemre rendeltek bennünket Fehérgyarmat környékére. Két homokzsákolás között pedig szavazni parancsoltak bennünket. Megtettem.
….és a közelmúltban
1985-től mindig, minden szintű választáson ott voltam, szavaztam, mert valóban választhattam. Igaz, először a 2004-es uniós, illetve azt követően a 2006-os honi parlamenti választáson éreztem, hogy az én szavazatomnak is súlya, eredménye van.
Politizálás a rendszerváltás előtt
Voltam „fizetett forradalmár” hét évig, megyei kulturális felelősként, viszont nyugodtan hozzáteszem, hogy abbéli tevékenységem meghatározó része a népművelői volt. Munkatársként több éven át „megtagadtam” a belépést a pártba, mígnem a legjobb barátom azt mondta: „ A kerítésen kívülről könnyű és hiábavaló kiabálni. Ha változtatni akarsz, csak belülről tudsz.”
Nos, beléptem, és soha nem hallgattam el a véleményem. Ez a politizálás vezetett el 1985-höz, 1989-1990-hez.
….és után
Még vitt a lendület, a hit, hogy jól csináltuk azt, amit csináltunk. Ugyanakkor az 1990 tavaszi paktum tudatta velem, hogy itt a demokrácia mégis csak körítés, a talpalávalót a még éppen csak régi elvtársak és az egészen új urak húzzák, a „talpasok” számára nem osztanak lapot.
A köztársasági elnök közvetlen választásáról tartandó népszavazási kezdeményezésem „vérbefojtása” is ezt igazolta, no meg az akkor elkezdődött és máig folytatódó rabló privatizáció is. Úgyhogy talán törvényszerű is, hogy kikoptam a politikából.
MDF
Már említettem, ott voltam a lakiteleki sátorban, s magam is vidéki, népben, nemzetben gondolkodó, a hagyományokat tisztelő értelmiségiként szinte természetesen kötődtem az MDF-hez, igaz nem léptem be a pártba. Azután a négy kormányzati évében végigkísérhettem a paktum miatti vergődését, a privatizációs folyamatok kezelésében mutatkozó tehetetlenségét, és néhány oda tartozó ügyeskedését is. Az akkori bukásból az utóbbi években kezd fölocsúdni és egyre inkább magára találni a párt.
Független képviselőség
Ma már értelmezhetetlen. Legalább is abból a szempontból, hogy valaki függetlenként induljon a választáson. A másik vetületében, tudniillik, hogy a képviselő a frakción belül megőrizhesse az önálló gondolkodó mivoltát, szintén, mivel nyomasztó fegyelem uralja a frakciókat. Úgy látom, egyelőre sehol sem találták meg azt a középutat, ahol a függetlenség és az ellenzéki vagy kormányzati eredményesség is érvényesülhessen.
Államfői álmok
Álmomban sem voltak. Igaz, az 1989-es úgynevezett négyigenes népszavazást megelőzően az MSZDP-nek majdnem elnökjelölt-jelöltje lettem, de ez annyiban is maradt.
Politika
Hogy Moldovát idézzem: Akit a mozdony füstje megcsapott…, no de oly’ sok ocsmányság, ármány, hatalomvágy, pitiánerség van az elmúlt 18 esztendő politizálásában, hogy nagyon meggondolnám, hogy ismét műveljem-e. Persze tudom, soha nem szabad azt mondani, hogy soha.
Népszerűség
Nagyon jó érzés. No és múlandó. Akiről viszont megérzi a közvélemény nagyobb része a politikai hitelességet, azt évtizedek múltán sem feledi.
Antall József, Boross Péter, Horn Gyula.
Passz.
Titkosszolgálatok, megfigyelés, házkutatás, III/III
Arról már korábban tudtam, hogy “valamiféle” megfigyelésnek alanya voltam, de arról, hogy még a szegedi lakásomban is kutattak, azt épp a Délmagyarországban olvastam. Fütyültem rájuk, mert ha valaki figyelmeztetett is a lehetőségére, azt mondtam: én nyilvánosan mondom a magamét, nyilvánosan cselekszem, nem olyan sunyi módon, mint ők, másfelől meg ezen az alapon ki se lépjek az utcára, mert a fejemre eshet egy tégla.
Raffay Ernő
Passz.
Üzleti élet, üzleti világ
Nem volt, nincs, s már nem is lesz érzékem az üzlethez. Nem arra áll az agyam. Persze visszatekintve az elmúlt két évtizedre, s látva kikből hogyan lett milliomos vagy milliárdos üzletember, nem is bánom, hogy ilyen vagyok. Maradok tehát tisztes létben élő üzletietlen, de az biztos, esténként nyugodtan hajthatom álomra a fejem.
Család
Nagycsaládban nőttem fel, és én is többgyermekes apa vagyok. Igaz, két házasság révén. A két felnőtt lányom által pedig már három unokám van. Biztos vagyok abban, hogy még gyarapodni fogunk. Ott van a két kamasz fiam is, no meg én sem adtam fel mindent, hiszen édesapám hatvanéves volt, amikor én a világra jöttem.
Munka
Immáron nyolc esztendeje hivatali. Sosem gondoltam volna, különösen újságíróként nem, hogy valaha is az általam ostorozott bürokrácia része leszek. Ostoba bürökraták ma is vannak, ám úgy látom, egyre többen olyanok is, akik a jogszabályokat nem saját kis hatalmuk felmutatására, hanem a társadalom működésének hatékonyabbá tétele érdekében alkalmazzák.
Újságírás, televíziózás
Már csak szép emlék. Igaz, mostanság, hogy a fiaim felcseperedtek, akár dolgozhatnék újságíróként is, a napi munkaidőm után, de nem tehetem. A hivatal fura urának állásfoglalása szerint ugyanis a televíziós munkám nem lenne méltó a tisztviselőséghez. Lelke rajta.
Utcai tüntetés
Az utca számomra a közlekedés tere. A Bős-Nagymaros tüntetésen sem szóltam ellene vagy mellette, mert akkor is úgy gondoltam, nekem a parlamentben kell elmondanom a véleményemet, érveimet, s ott kell voksolnom.
nem pedig az utcán. Inkább csatázom érvek, mint Molotov-koktélok vagy gumibotok ellenében.
Első és utolsó parlamenti felszólalás
Az elsőre nagyon emlékszem, előbb mégsem a felszólalást említeném, hanem az azt megelőző “felszólalást”, amely a parlamenti adminisztráció akkori főnöke szájából hangzott el, amikor felhívta telefonon az Országgyűlés elnökét. Így hangzott: “Itt van Király Zoltán, szegedi képviselő, hozzá akar szólni. Mit csináljunk?”
Az utolsóra viszont már nem emlékszem.