RENDSZERVÁLTÁSRÓL ÉS POLITIKÁRÓL
húsz év után

2020.04.30.

A

Szerző: Király Zoltán

Természetesen tudom, napjainkban harminc évvel vagyunk túl a rendszerváltozáson, de az alábbiak még korábban íródtak, éspedig a „négyek bandája” állampártból történő kizárása – 1988. április – apropóján. S elöljáróban még annyit: szegedi, „Délmagyaros” újságíró kollégámmal, Oláh Zoltánnal azt beszéltük meg ,hogy ő küld nekem egy „kérdéssort”, rövid, vagy tőmondatok, nevek vagy évszámok formájában, s azokra magam is röviden írjak, amit gondolok. (S ha valamelyikre nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, akkor – Passz. S még valamit: 2008-ban „csak” írott szöveg volt, 2020-ban közreadva azonban kiegészítettem fotókkal is.)

Mindenek előtt azonban az apropó, amely megalapozta a kérdezz-feleleket, s amely nem volt más, mint az állampárt „öklének” közleménye – a pártlap Népszabadság c. újság 1988. április 9-i lapszámában közreadva. Íme:

No és akkor a kérdezz-felelek, a saját archívumom alapján:

1985: választások

A szocialista demokrácia szélesítése jegyében módosított választójogi törvény (1983) kötelezővé tette a kettős jelölést, s az elvtársak ezzel ki is engedték a  demokrácia szellemét a palackból. Nem hiszem, hogy számoltak a következ ménnyel, maguk és a rendszerük bukásával.

1988: az MSZMP „megszabadul”négy tagjától, köztük Király Zoltántól. 

Lengyel László, Bihari Mihály, Bíró Zoltán, háttal: Szobolits Béla rendező

A „négyek bandája”tagjait a pártvezetés tudatosan választotta ki a gondolkodó értelmiség köréből – reformközgazdász, jogász-politológus, irodalmár, újságíró, hogy üzenjenek nekik: coki! Ám ezzel azt érték el, hogy nem csak a társadalom széles köre, de a saját párttagjaik döntő többségének egyet nem értését, haragját váltották ki, és tettre késztették őket. A négyek kizárása – hatása miatt – a rendszerváltozási folyamat forráspontja lett

Grósz Károly

Ő átmenet volt a Kádár-rendszer és a rendszerváltozást előkészítő utolsó „szocialista rendi” miniszterelnök, Németh Miklós között. Átmeneti mivoltát jelzi, hogy ugyan elfogadta az általam – még négy képviselő egyetértésével – előterjesztett javaslatot a Letelepedési Alap létrehozására, ami megakadályozta, hogy a Ceausescu-diktatúra elől menekülő romániai magyarokat ne kelljen visszatoloncolni, de ennek bejelentését jól eldugták az 1986-os költségvetés zárszámadásáról szóló parlamenti vita legvégére, a miniszteri összefoglaló utolsó bekezdéseként. Minden részleges konstruktivitása ellenére is úgy hiszem, hogy Grósz Károly egyszerűen képtelen volt fölfogni a rendszerváltás bekövetkeztét.

Grósz Károly és Sugár András tévés újságíró társaságában a parlamentben.

Pozsgay Imre

Együtt voltunk ott 1987 szeptemberében a lakiteleki sátorban, utána is sokszor találkoztam vele, még HNF-főtitkárként, azután államminiszterként. Ő a rendszerváltozás valóságos, és nem akár utólag is „csinált”alakja. Az akkor még csak sunnyogókkal, későbbi és mai „hősökkel” szemben ő valóságos résztvevője, erjesztője volt a változásnak. Nem is lett belőle sem milliárdos, sem mai politikai potentát, s megmaradt embernek a mai embertelenségben is. Mint televíziós újságíró külön tiszteltem benne, hogy akár szónokolt, akár szakmai beszédet mondott, élőszóban is „nyomdakészen” fogalmazott.

Forrás: MTI

Szűrös Mátyás

Amikor 1989. október 23-án a parlamenti balkonról kikiáltotta a harmadik köztársaságot, ott álltam vele szemben, lenn a tér közepén. Több százezer emberrel együtt. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is elfelejtené azt a napot, percet, pillanatot, azt az érzést, hangulatot. Felemelő volt.

Forrás: Múlt-kor (mult-kor.hu)

Komócsin Mihály

1985-ben ő volt „a” jelölt. Állítólag hosszú órákon át nem merték megmondani neki, hogy nem ő győzött az első fordulóban. Amikor megválasztott képviselő lettem, felkerestem a lakásán. Hellyel kínált, majd hozott egy kistányért, rajta egy szép nagy almával, mellette egy hámozó késsel. Megnéztem a kést, és beleharaptam az almába.

Választások régen

Fogalmam sincs, milyen volt, hogyan zajlott. Én egyetlen választáson vettem részt, az 1967-es tanácsin. Azért, mert akkor voltam elsőéves katona a Nyírségben, s akkor éppen árvízvédelemre rendeltek bennünket Fehérgyarmat környékére. Két homokzsákolás között pedig szavazni parancsoltak bennünket. Megtettem.

….és a közelmúltban

1985-től mindig, minden szintű választáson ott voltam, szavaztam, mert valóban választhattam. Igaz, először a 2004-es uniós, illetve azt követően a 2006-os honi parlamenti választáson éreztem, hogy az én szavazatomnak is súlya, eredménye van.

Politizálás a rendszerváltás előtt

Voltam „fizetett forradalmár” hét évig, megyei kulturális felelősként, viszont nyugodtan hozzáteszem, hogy abbéli tevékenységem meghatározó része a népművelői volt. Munkatársként több éven át „megtagadtam” a belépést a pártba, mígnem a legjobb barátom azt mondta: „ A kerítésen kívülről könnyű és hiábavaló kiabálni. Ha változtatni akarsz, csak belülről tudsz.”

Ma is barátaim, Komáromi Attila (j), akitől az előbbi mondat elhangzott, és Farkas Gábor (b), aki sajnos már nincs közöttünk.

Nos, beléptem, és soha nem hallgattam el a véleményem. Ez a politizálás vezetett el 1985-höz, 1989-1990-hez.

….és után

Még vitt a lendület, a hit, hogy jól csináltuk azt, amit csináltunk. Ugyanakkor az 1990 tavaszi paktum tudatta velem, hogy itt a demokrácia mégis csak körítés, a talpalávalót a még éppen csak régi elvtársak és az egészen új urak húzzák, a „talpasok” számára nem osztanak lapot.

Király Zoltán független képviselő aláírásokat gyűjt a Dugonics téren (Szeged), a nagyáruház előtt a köztársasági elnök népszavazással történő megválasztására tett javaslatának támogatásához. Fotó: MTI

A köztársasági elnök közvetlen választásáról tartandó népszavazási  kezdeményezésem „vérbefojtása” is ezt igazolta, no meg az akkor elkezdődött és máig folytatódó rabló privatizáció is. Úgyhogy talán törvényszerű is, hogy kikoptam a politikából.

MDF

Már említettem, ott voltam a lakiteleki sátorban, s magam is vidéki, népben, nemzetben gondolkodó, a hagyományokat tisztelő értelmiségiként szinte természetesen kötődtem az MDF-hez, igaz  nem léptem be a pártba. Azután a négy kormányzati évében végigkísérhettem a paktum miatti vergődését, a privatizációs folyamatok kezelésében mutatkozó tehetetlenségét, és néhány oda tartozó ügyeskedését is. Az akkori bukásból az utóbbi években kezd fölocsúdni és egyre inkább magára találni a párt.

Független képviselőség

Fodor István (b), a független képviselők csoportjának képviselője üdvözli a parlament plenáris ülésén Király Zoltánt, aki csatlakozott a csoporthoz. Forrás: MTI

Ma már értelmezhetetlen. Legalább is abból a szempontból, hogy valaki függetlenként induljon a választáson. A másik vetületében, tudniillik, hogy a képviselő a frakción belül megőrizhesse az önálló gondolkodó mivoltát, szintén, mivel nyomasztó fegyelem uralja a frakciókat. Úgy látom, egyelőre sehol sem találták meg azt a középutat, ahol a függetlenség és az ellenzéki vagy kormányzati eredményesség is érvényesülhessen.

Államfői álmok

Álmomban sem voltak. Igaz, az 1989-es úgynevezett négyigenes népszavazást megelőzően az MSZDP-nek majdnem elnökjelölt-jelöltje lettem, de ez annyiban is maradt.

Politika

Hogy Moldovát idézzem: Akit a mozdony füstje megcsapott…, no de oly’ sok ocsmányság, ármány, hatalomvágy, pitiánerség van az elmúlt 18 esztendő politizálásában, hogy nagyon meggondolnám, hogy ismét műveljem-e. Persze tudom, soha nem szabad azt mondani, hogy soha.

Népszerűség

Aláírásgyűjtők tömegében 1989. október 23-án a Kossuth téren, miután Szűrös Mátyás, az országgyűlés elnöke kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Fotó: MTI

Nagyon jó érzés. No és múlandó. Akiről viszont megérzi a közvélemény nagyobb része a politikai hitelességet, azt évtizedek múltán sem feledi. 

Antall József, Boross Péter, Horn Gyula. 

Passz.

Titkosszolgálatok, megfigyelés, házkutatás, III/III

Arról már korábban tudtam, hogy “valamiféle” megfigyelésnek alanya voltam, de arról, hogy még a szegedi lakásomban is kutattak, azt épp a Délmagyarországban olvastam. Fütyültem rájuk, mert ha valaki figyelmeztetett is a lehetőségére, azt mondtam: én nyilvánosan mondom a magamét, nyilvánosan cselekszem, nem olyan sunyi módon, mint ők, másfelől meg ezen az alapon ki se lépjek az utcára, mert a fejemre eshet egy tégla.

Raffay Ernő

Raffay Ernővel a szegedi Városháza előtt, megbízólevelünkkel! Fotó: MTI

Passz.

Üzleti élet, üzleti világ

Nem volt, nincs, s már nem is lesz érzékem az üzlethez. Nem arra áll az agyam. Persze visszatekintve az elmúlt két évtizedre, s látva kikből hogyan lett milliomos vagy milliárdos üzletember, nem is bánom, hogy ilyen vagyok. Maradok tehát tisztes létben élő üzletietlen, de az biztos, esténként nyugodtan hajthatom álomra a fejem.

Család

Gyermekeim, 2019 őszén. Fotó: Bahget Iskander

Nagycsaládban nőttem fel, és én is többgyermekes apa vagyok. Igaz, két házasság révén. A két felnőtt lányom által pedig már három unokám van. Biztos vagyok abban, hogy még gyarapodni fogunk. Ott van a két kamasz fiam is, no meg én sem adtam fel mindent, hiszen édesapám hatvanéves volt, amikor én a világra jöttem.

Munka

Immáron nyolc esztendeje hivatali. Sosem gondoltam volna, különösen újságíróként nem, hogy valaha is az általam ostorozott bürokrácia része leszek. Ostoba bürökraták ma is vannak, ám úgy látom, egyre többen olyanok is, akik a jogszabályokat nem saját kis hatalmuk felmutatására, hanem a társadalom működésének hatékonyabbá tétele érdekében alkalmazzák.

Újságírás, televíziózás

Endrei Judit és Király Zoltán (k) műsorvezető az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójában. Fotó: MTI

Már csak szép emlék. Igaz, mostanság, hogy a fiaim felcseperedtek, akár dolgozhatnék újságíróként is, a napi munkaidőm után, de nem tehetem. A hivatal fura urának állásfoglalása szerint ugyanis a televíziós munkám nem lenne méltó a tisztviselőséghez. Lelke rajta.

Utcai tüntetés

Az utca számomra a közlekedés tere. A Bős-Nagymaros tüntetésen sem szóltam ellene vagy mellette, mert akkor is úgy gondoltam, nekem a parlamentben kell elmondanom a véleményemet, érveimet, s ott kell voksolnom.

A Vízlépcső vitán a parlamentben. Fotó: Grnák László, Magyar Hírlap, 1988. október 9-én.

nem pedig az utcán. Inkább csatázom érvek, mint Molotov-koktélok vagy gumibotok ellenében.

Első és utolsó parlamenti felszólalás

Az elsőre nagyon emlékszem, előbb mégsem a felszólalást említeném, hanem az azt megelőző “felszólalást”, amely a parlamenti adminisztráció akkori főnöke szájából hangzott el, amikor felhívta telefonon az Országgyűlés elnökét. Így hangzott: “Itt van Király Zoltán, szegedi képviselő, hozzá akar szólni. Mit csináljunk?”

KIRÁLY ZOLTÁN: ... a közvélemény méltán várja el, hogy kellően informálják. Fotó: Népszabadság, 1985. október 12.

Az utolsóra viszont már nem emlékszem. 

0
0
0
Close Menu